A tanárok hozzáállása az ijiméhez

Ezt egy példán keresztül szeretném szemléltetni, de nem ez az általános.

Tizenegy nappal Hirofumi Shikagawa öngyilkossága után az egyik tanár, aki aláírta a hamis részvétnyilvánító kártyát az egyik óráján elkezdett arról beszélni, hogy komolyan le kell számolni az ijimével. Pár perc elteltével észrevette, hogy az egyik tanuló egy parfümös üveggel játszik. Miután elvette tőle az üveget a tanuló elkezdte püfölni az előtte ülőt. Körülbelül ötven, hatvan alkalommal ütötte meg szinte tiszta erőből és közben azt mondta neki:

„Amit a tanár mond az nagyom jól hangzik, de majd meglátjuk, hogy érti-e. Ha rám szól, akkor nem bántalak tovább. Te vagy a második Shikagawa. Öld meg magad úgy, mint Shikagawa tette. Gyere, harcolj velem.”

A bántalmazó és az áldozata a második és harmadik sorban ültek, vagyis elég közel a tanárhoz. Az áldozat húsz percen keresztül, amíg a bántalmazás tartott, folyamatosan kérte a tanárt, hogy segítsen neki. Számos tanuló azt nyilatkozta később az újságíróknak, hogy az ütések elég erősek voltak és kizárt, hogy a tanár ne hallotta volna az áldozat segélykérését. A tanár azonban úgy tett, mintha nem hallaná és tovább írt a táblára. Nemsokkal a bántalmazás kezdete után az egyik diák mondta a tanárnak, hogy ijime folyik és állítsa le, de a tanár semmit sem tett. Egy másik tanuló odasúgta az áldozatnak, hogy:

„Még a tanár is magadra hagyott.”

Az áldozat húsz percig tűrte a megaláztatást, azután felállt és visszaütött, miután rájött, hogy se a társai, sem pedig a tanár nem segít rajta. Ezután a két tanuló elkezdett verekedni, a tanár csak ekkor avatkozott be. Ahelyett, hogy a bántalmazóra szólt volna rá, az áldozatnak mondta, hogy álljon le. Az áldozat feldühödve rohant ki az osztályteremből miközben azt kiabálta:

„Ez nem igazság, megölöm [a bántalmazót] és magamat is! Szerzek egy kést!”

A tanár a diák után rohant és a közeli vasáru boltban érte utol őt, ahol elkezdtek veszekedni. A vitának egy rendőr vetett véget, aki a hangoskodásra figyelt fel. Később a bántalmazó diákot letartóztatták és a tanárt elküldték egy éves tanár képzésre. Az igazgató elmondta a sajtónak, hogy ő abban a tudatban volt, hogy a tanárnak jó és bensőséges a kapcsolata a tanítványaival. Egy szülői gyűlést is összehoztak, de csak kevesen mertek beszélni, attól féltek, hogyha rosszat mondanak a tanárra, akkor az rossz véleménnyel lesz a gyerekükről a jelentésében. Mások pedig attól tartottak, hogyha túl hevesen adnak hangot a véleményüknek, akkor az esetleg a többi tanuló fülébe juthat és azzal ijimét indíthatnak el a gyerekük ellen.

Ez az eset rávilágított az ijime durva természetére, puszta erejére, valamint a probléma mélységére és összetettségére. Megmutatta, hogy egy tanár mennyire lehet képmutató, mennyire működhet együtt a bántalmazóval, valamint, hogy csak akkor hajlandó ellenlépéseket tenni, ha az eset kiszivárgásának veszélye fenyeget. De ugyanez elmondható az igazgatóról is, aki szintén nem volt hajlandó felelősséget vállalni, vagy akár a szülőkről, akik a tanárok és a tanulók megtorlásától féltek. Egy tanuló jól kiemelte az ijime egyik problémáját:

„A szülők, a tanárok és a gyerekek mindenekelőtt a saját érdeküket veszik figyelembe.”

Nobuko Aso volt középiskolai iskolai tanár beismerte, hogy a tanárok csak azokat bántják, akik náluk gyengébbnek tűnnek. Ha egy erősebb diákot akarnak megtörni, akkor több tanár fog össze. Hogyha egy tanár meglepődve tapasztalja, hogy a tanulók ugyanazokat a szavakat használják egy társuk bántalmazására, mint amiket ő használt ugyanazon diák szidásánál, akkor szemtanúja annak a folyamatnak, amikor a tanulók lemásolják a tanáruk viselkedését. Ez általában olyan iskolákban történhet meg, ahol az igazgató nem demokratikus eszközökkel irányít és az erősek dominálnak. Az ijime értelmezhető egyfajta 'másoló' viselkedésként is, ahol a tanulók lemásolják a tanáruk vagy szülőjük viselkedését. Ezeknek a tanároknak gyakran túl sok hatalom összpontosul a kezében és nincs, aki felügyelje őket.