Tókókjóhi és Futókó

1990 előtt a futókót egy szabályozható jelenségnek tartották és tókókjohiként ismerték. A futókó az iskolában való meg nem jelenést jelenti, és hivatalosan 1997 óta használják az olyan tanulókra, akik más okból nem járnak iskolába, mint a betegség (általános betegség, mint például megfázás, stb.) vagy a rossz anyagi körülmények. Jelenleg a futókót hivatalosan ekképpen definiálják:

„Amikor egy tanuló nem tud, vagy nem akar iskolába menni harminc vagy több napon keresztül egy tanévben, és ennek az oka pszichés, vagy fizikai ...”

(az Oktatásügyi Minisztérium 2002-es meghatározása)

A futókó során a diák nem a tanulást vagy magát az iskolát utasítja el, hanem a személyes kapcsolatokat, társadalmi helyzeteket, mint például a tanárok általi szidást és megalázást, az árulás és kiközösítés veszélyével járó kapcsolatokat, a hangos és irányíthatatlan osztályokat (gakjú hókai) és a kegyetlen, fizikai épséget veszélyeztető bántalmazásokat (idzsime).

A futókót egy nagyobb kategóriának szokták tekinteni, amibe beletartoznak az „iskolakerülés” különböző változatai, mint például a tókókjohi (iskolafóbia), lógás, hiko (lógás közbeni deviáns viselkedés). Habár a tókókjohi és a futókó sokban hasonlít egymásra, van egy pont, amiben különböznek.

A tókókjohiba beletartozik az iskola- és intézményellenes felfogás is, az ettől szenvedő diákok igazából be akarnak menni az iskolába, de fizikai és pszichológiai korlátokba ütköznek. Az 1990-es évekig az Oktatásügyi Minisztérium a tókókjohit betegségként tartotta számon. Később cserélték le a tókókjohit a futókóra. Igazából a tókókjohi fogalomkörének kérdése még nem teljesen tisztázott, és nincs közmegegyezés a meghatározást illetően.

Okucsi Keiko (tókókjohi-szakértő és szaktanácsadó) szerint a Jaodzsi Morita által készített felmérés sokkal helytállóbb, mint a hivatalos. Ebben az 1988-as felmérésben, amelyben ötezer-százkilencvenhárom középiskolai tanuló vett részt, Morita kimutatta, hogy minden negyedik diák valamilyen szinten futókó. Ezeket a diákokat négy csoportba szedte.

Első csoport: ötven napon túl. Negyvenhat olyan tanuló volt (a felmérésben részt vett tanulók 0,9%-a), aki hivatalosan is futókónak minősíthető.

Második csoport: egytől negyvenkilenc napig. Nyolcszáznegyven olyan tanuló volt (a felmérésben részt vett tanulók 16,2%-a), aki egytől negyvenkilenc napig maradt távol az iskolától azért, mert "elege lett belőle".

Harmadik csoport: késés és/vagy korán távozás. Négyszáztizennégy olyan tanuló volt (a felmérésben részt vett tanulók 8%-a), aki késve érkezett az iskolába, vagy korábban távozott azért, mert nem akart bemenni vagy bent maradni, de mégsem hagytak ki egyetlen egy tanítási napot sem.

Negyedik csoport: futókó-nézet. Kétezer-száznyolcvankettő olyan tanuló volt (a felmérésben részt vett tanulók 42%-a), akinek elege volt az iskolából, mégis rákényszerítette magát, hogy bent maradjon.

Kimutatta, hogy a futókó/tókókjohi jelenség nagysága rejtve maradt az 1991 előtti hivatalos felmérésekben. Morita a futókó-diákokat az első három csoportba sorolta, így a felmérésben szereplő tanulók 25,1%-a futókó, míg a hivatalos definíció értelmében ez mindössze 5,2% lett volna. Számos más tanulmány is hasonló eredményre jutott.